Hat település egészségügyi ellátás javul egy szakrendelő felújításával


Az Egészséges Budapest Program keretében, összesen 332 millió forintos fejlesztési támogatásból megújul a gyömrői szakorvosi rendelőintézet.

Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a szakorvosi rendelőintézet 332 millió forintból fog legkésőbb 2019 első felére átalakulni. A felújítási összeghez Gyömrő önkormányzata 21 millió forinttal járult hozzá. A pénz közel felét a korszerűtlen épület megújítására, a másik felét pedig az eszközpark fejlesztésére fordítják. A munkálatok előreláthatólag 2018 második felében kezdődnek el.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkár elmondta:

„az Egészséges Budapest Program az eddig legnagyobb egészségügyi fejlesztés Magyarországon, amely azt bizonyítja, hogy senkit sem hagyunk magára és minden betegről gondoskodni fogunk. Egy európai színvonalú ellátás kialakítása mellett a betegbiztonság a legfontosabb.”

Nagybaczoni Béla, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgató-helyettese elmondta, hogy a gyömrői szakorvosi rendelő 2016 áprilisával integrálódott kórházukba. A rendelő egyik épülete az 1970-es, míg a másik a '80-as években épült, ellátva azóta is a betegeket. Jelenleg Ecser, Gyömrő, Maglód, Mende, Sülysáp, Úri települések lakóit látja el - fűzte hozzá az igazgató. 

https://doktorbubo.blogstar.hu/./pages/doktorbubo/contents/blog/48090/pics/lead_800x600.jpg
budapesti kórházfejlesztés,egészségügy,költségvetés,kórházfejlesztés,magyarország sikeres
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?